A tartalom megtekintéséhez flashplayer szükséges / Nem elérhető a tartalom.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat



A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete 1989 óta. Jelmondata szerint legfőbb feladatának a legszegényebbek, és a legrászorultabbak segítését tekinti. Egyedülálló nemzetközi és hazai tapasztalatokkal rendelkezik. Szerepvállalása a legszélesebb társadalmi körökben elfogadott és elismert. Munkája három alappilléren áll: az országosan mintegy 150 önkéntes csoporton, ami több mint 5.000 aktív és további 15.000 mozgósítható segítőt jelent, a közel 200 szociális és egészségügyi intézményt illetve szolgálatot felölelő, szintén országos szociális szolgáltatói rendszerén, valamint a különböző speciális projektjein. A Szeretetszolgálat számos modellkísérleti program kezdeményezője és bevezetője, több európai uniós nagyprojekt megvalósítója, számos ügy szakmai módszertani bázisa. Működésének további alapelve, hogy folyamatosan figyelve az aktuális, országos vagy helyi szükséghelyzeteket, a központi és a helyi kormányzati szervekkel és más szociális illetve egészségügyi szolgáltatókkal partnerségben, hatékonyan válaszoljon a szegénység és a rászorultság kihívásaira.

www.maltai.hu

Ha másként is segítene:

Adó 1%: 19025702-1-43
Számlaszám: 10300002-20102898-00003285
 
Köszönjük a támogatást!
 
A kiemelt Máltai irodák listáját itt találja.

Foltmentes adomány 2008-ban

2009.05.12

A tavalyi év során több mint 8 tonna ruha gyűlt össze az akció keretében, melyet több tízezer adományozó juttatott el a Foltmentes adomány gyűjtőpontokba. Tavaly márciusban mindazok segítettek a rászorulókon, akik Vanish termékeket vásároltak: ugyanis minden termék után a Vanish 10 Ft-ot ajánlott fel a Szeretetszolgálatnak.

Részletek >>





vanish.hu

kapcsolat  |  Kérjük olvassa el jognyilatkozatunkat és adatvédelmi irányelveinket. © 2009 Reckitt Benckiser. Minden jog fenntartva.