Tippek a nyári túléléshez a vakációs időszakra

A nyári vakációban a gyerekek gyakran unatkoznak. Mindannyian tudjuk, hogy megy ez: a szülőknek sok a dolga, a gyereknek semmi. Egy néhány lépéssel azonban gondtalanná teheti ezeket a napokat és gyerekei is jól szórakozhatnak.

A szervezés nem mindig unalmas
A legrosszabb ami a gyerekkel történhet, hogy egész nap a lakásban ül a számítógép vagy a TV előtt, de a nyári időszakban nagyon könnyű ebbe a rutinba beleesni. Jó ötlet minden reggel megbeszélni és kitalálni egy olyan színes programot amiben pihenhetnek és aktívan tevékenykedhetnek is. Próbálja meg egy újabb tevékenység kipróbálására rávenni minden héten, ezáltal többet megtudhatnak a kedvelt tevékenységekről, és alternatívát kínálhat a TV vagy videójátékok mellett.

Barátok
Nagyon hasznos tartani a kapcsolatot a gyerek barátainak családjával. Lehet, hogy van néhány olyan anyuka vagy apuka, aki szívesen elvállalja néha a gyerekeket. Sőt, felváltva is vigyázhatnak egymás gyerekeire, így mindenkinek lesz egy kis szabadideje. Amellett hogy hasznos kapcsolatokra tesz szert, ezzel bővíti a gyermek tevékenységeinek körét és kimozdíthatja a lakásból. A szomszédok és barátok bevonása a játékokba, és különféle tevékenységekbe nagyszerű módja a pihenésnek, emellett a gyerek is új barátokat szerezhet, illetve fenntarthatja meglévő barátságait.
Miért ne szervezne például egy mini-olimpiát vagy futball bajnokságot a helyi gyerekeknek a parkban, vagy egy kirándulást a Balatonra? A régi mondás, hogy minél többen vagyunk, annál jobb, itt is igaz.

Hozza ki a legtöbbet a szabadtéri foglalkozásokból
A gyermeket lefoglaló nappali kirándulások szervezésével elcsábíthatja őt a számítógép vonzó képernyője elől. Az állatkert és múzeum nem csak az iskolával látogatható, kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a család együtt szórakozzon, illetve gyerekei új ismeretekre tegyenek szert.
Egy nagyszerű családi projekt, ha az állatkerbe indulás előtt készítenek egy tíz állatból álló listát, majd versenyt rendeznek, hogy ki találja meg az adott állatot hamarabb és készít fotót, vagy ki tud meg valami újat az adott állatokról.
A családi kirándulások azonban nem feltétlenül kerülnek pénzbe, jó idő esetén számos ingyenes tevékenység is elérhető. A gyerekek életkorától függően egy labdajáték vagy Frisbee dobálás is néhány órára kiváló szórakozást jelenthet.
A szabadtéri tevékenységeknél természetesen előfordulnak balesetek és a ruhák is könnyen szennyeződnek. A sár a bőrről egy gyors törléssel eltávolítható, a ruhák foltjaihoz azonban valamivel többre van szükség. Tudja meg, hogyan távolíthatja el a makacs fűfoltokat a folteltávolítókkal. Így több időt tölthet a gyerekeivel és kevesebbet a ruhák mosásával!